39 Rémálom

*Tori szemszöge*

A bejelentés után mindenki elszállingózott.Harry, Mini, Liam kimentek azt hiszem kosarazni valahova. Liam az esét a sürgősségin tölti ha ez a két tehénke a pályára lép.Én ott maradtam a fiúknál tévézni Louisszal. Valami akciófilm ment. Untam, úgyhogy behunytam a szemem.

-Fuss, Tori fuss!-nem értem miért kiabálja valaki, hogy fussak mikor már így is teljes sebességgel rohanok át az erdőn. Este van, alig látok. Semmi értelme. Előbb-utóbb úgyis megbotlok valamiben amit nem látok.
-Nem menekülhetsz!-apám hangja közelről hallatszott. Még nagyobb sebességre kapcsolok.A tüdőm majd széthasad. A szívem dobogása mellett alig hallom, ahogy csupasz lábam csapódik a földnek.
-Mindenhol megtalállak!-valaki megfogta a vállam. Felsikítottam. Össze-vissza csapkodtam magam körül. Nem találhat meg! Nem tehet tönkre mindent megint. Lenyomott a hideg földre a vállamnál fogva. Megpróbálok belerúgni, miközben üvöltöm, hogy engedjen el.

*Louis szemszöge*

-Tori kelj fel!-fogtam meg a vállát. Ő felsikított. Nagyon rosszat álmodhat.
-Tori nyugodj le!-össze-vissza csapkod maga körül miközben zihál. Leesett a földre. Lenyomtam a vállát,hogy nyugodjon meg és keljen fel. Megrúgta a lábam és azt üvöltözi, hogy engedjem el. Ehelyett még erősebben nyomtam le a földre.
-Tori! Én vagyok az!
Végre kinyitotta a szemét.

*Tori szemszöge*

Először fel sem ismertem ki áll fölöttem. Azt sem tudtam, hol vagyok.Aztán rájöttem.Nialléknél. Louisszal.
-Louis!-leheltem
-Nagyon rosszat álmodhattál, tudod, hogy csapkodtál? Még belém is rúgtál!
Ekkor jutott eszembe az álom. Csak egy álom. Nem! Ez nem az volt! Nem lehetett az, hisz annyira valóságos volt! És ő volt benne. Gyorsabban vettem a levegőt. Ne, ne ne! Csak ezt ne! De nem tudtam mit tenni. Az emlékek feltörtek bennem. A fájdalom, pofon, késő esti zokogás. Megpróbáltam leállítani de nem bírtam. A szoba kicsinek tűnt. Nem kaptam levegőt. A tüdőm összeszorult a szívem gyorsult.
-Tori! Nyugodj meg! Lassan vedd a levegőt! Semmi baj!-Louis a vállamnál fogva tartott ülő helyzetemben. A hangjára próbáltam koncentrálni de folyamatosan előttem volt apám felém lendülő keze. Fülemben csengett az üvöltözése.
-Tori! Figyelj rám! Nézz rám!-nagy nehezen megtettem-Vegyél mély levegőket.Így!-és mutatta ahogy mélyet szív majd ki is fújta. Megpróbáltam de nem ment és egy újra rám tört, hogy minél előbb levegőhöz jussak. Kezdtem homályosan látni.
-Tori! Muszáj így csinálnod!-megint mutatta. Megpróbáltam megint és ezúttal sikerült egy kis levegőhöz jutnom. Meg álltam,hogy zihálni kezdjek és lassan vettem még egy kis lélegzetet. Majd még egyet. És még egyet. Újra kaptam levegőt. Szívem lassulni kezdett, tüdőm kitágult ahogy egyre több oxigénhez jutott.
-Jólvan. Minden rendben?-Louis szeméből kiolvastam az aggodalmat.Bólintottam.
-Sokszor jön rád ez?
-Nem.-hangom rekedtes volt és el-el csuklott-Csak mikor...-feltörtek a könnyeim. Louis felemelt, leült velem a kanapéra és az ölébe tartott. Hagyta, hogy kisírjam magam a mellkasán. Mikor megnyugodtam megszólalt:
-Mikor?
-Az apám....eszembe.....jut...
-Vele álmodtál?
-Igen.
-Ne gondolj rá többet
-Könnyű azt mondani. Egész életemben ellene küzdöttem. Menekültem.
-Itt biztonságban vagy.
-És ha utánam jön?
-Megvédelek! Nem engedem, hogy akár rád is nézzen!
Ezen nevetnem kellett. De nem volt hozzá erőm. Mégis hálás voltam érte.
-Nem akarsz pihenni?-kérdezte gyengéden
-De.-válaszoltam halk hangon.A fejemet a mellkasára döntve elkezdett kicsit ringatni és közben dúdolt. Teljesen megnyugodtam. Pár perc múlva el is aludtam. Ezúttal nem álmodtam semmit