41 Játszma kezdete

Arca csaknem érintette az enyémet. Szemében nyoma sem volt az előbbi érzéseknek. Most harciasság erő és vágy volt. Álltam a tekintetét.
-Szándékosan játszol velem?-nem volt ellenséges, csak gonosz játékosság bújkált hangjában
-Nem tudom miről beszélsz.
-Tudod te pontosan!
-Magyarázd meg!
-Kínzol.
-Én téged?
-Rendben. Ha így játszunk.
-Miről beszélsz?
Egy gyengéd puszit nyomott a szám szélére, de forró ajkai tovább ott időztek ott a kelleténél-Még nem végeztünk  Lover!-majd megfordult és sebiben elindult lefelé a lépcsőn.
-Jóéjt Malik!-suttogtam mikor már biztos voltam, hogy nem hallja.

*Tori szemszöge*

Reggelre már a kanapén ültem. De nem aludtam egy szem hunyásnyit sem. Nem bírtam. A fejemben tombolt a forgószél, ahogy szokott. Léptek zaja a fejem fölött. Majd valaki letrappolt a lépcsőn. Végül Louis megjelent az ajtóban.
-Mióta vagy itt? Arra keltem, hogy nem vagy mellettem.
-Nem olyan régen...Mennyi idő is van?-néztem az órára-Hoppácska!
-Ez mit jelent?
-Saccperkábé 7 órája.
-Mit csináltál itt 7 órán át?
-Merengtem.
-Egész este nem is aludtál?
-Nem.
-Baj van?
-Nem, csak néha rám jön az öngyilkos hajlam.
-Viccelsz? Mert ha igen akkor nem esek le a kanapéról!
-Nem viccelek.-figyelmemet a lábamnak szenteltem-Nem is lenne rossz dolog.
-Hogy öngyilkos legyél?Nem lehetsz az nem engedem!
-Persze.-arcomra erőltetem egy mosolyt-De már kijöttem abból a hangulatból, úgyhogy......álmos.......

vagyok.-mondtam egy nagy ásítás közepette. Louis átkarolta a vállam és magára húzott.
-Mit csinálsz?-néztem rá. Érintésétől libabőr futott rajtam végig. Mohó szemmel végigmértem karján az izmokat.
-Csinálom a fekhelyed!-a fehely neki azt jelentette, hogy a széles-hosszú kanapén elfekszünk, ő kívül, én belül. És ő átölelve teljesen magához von. Először kényelmetlenül érintett, hogy ilyen közel legyek hozzá, mert utálom ha az emberek hozzámérnek, de aztán ez más volt. Fokozatosan elengedtem magam és neki dőltem Louisnak. Ő még szorosabban ölelt.
-Nem tudok aludni!-mondtam 10 perc múlva
-Hunyd le a szemed. Képzeld azt, hogy egy tengerparton ülünk. Fehér homok a lábujjaink között. Előttünk a végtelen óceán.
-Tenger.
-Mi?
-A tengert jobban szeretem.
-Előttünk a végtelen tenger. Nézzük ahogy a hullám megtörik a parton és a sziklákon. Néha pár vízcsepp elér hozzánk is. Hallod a hullámokat?
-Igen.-válaszoltam félig aludva már. Tényleg hallottam és éreztem is. Végül álomba merültem.